A Dacia tudásbázis
Egy hét a Lodgyval
- 2012 szeptember 11 kedd
szerzõ: Waquarnew Szerzõk listája Nyomtatás tartalom pdf file létrehozása tartalom
kategória: Cikkek
Hozzászólás: 15
 9.6 - 5 szavazat -


Minden azzal kezdődött, hogy felfigyeltem egy hirdetésre, mely szerint Dacia Lodgyt lehet nyerni egy hétre teli tankkal. Nem is kellett ezért mást tenni, mint felkeresni egy Dacia kereskedést, kipróbálni a Lodgyt és hetedmagunkkal fotót készíteni. Majd ezt a fotót feltölteni a Dacia Magyarország Facebook oldalára és „tetszikeltetni” (közismertebb szép magyar szóval „lájkoltatni”) az ismerőseink körében. Egy nap éppen Egerbe indultunk, amikor útközben összetalálkoztunk Zsolti barátunkkal és húgával, akik szintén oda tartottak. Gyors megbeszélés, álljunk meg a szalonnál és csináljunk fényképet. Az elhatározást tett követte, a fotó elkészült és még aznap felkerült a Face-re. Jöttek is a lájkok szép számmal – ezúton is köszönet mindenkinek, aki segített. Lényeg, hogy a játék lezárását követően jött az értesítés, hogy NYERTÜNK! Innen már csak abban kellett megállapodni, hogy a kijelölt terminuson belül – augusztus 22. és 31. között lehetett volna - mikor vesszük igénybe az autót. Több problémába is ütköztünk, ugyanis 27.-én német vendégeink érkeztek, akik 30.-ig maradtak, 31.-én 10. házassági évfordulónkat ünnepeltük, melyet a korábban elmaradt templomi szertartással pecsételtünk meg. Néhány email-váltás és telefonos megbeszélés következett Vihari Balázzsal a Renault Hungáriától és végül abban maradtunk, hogy az autót 27.-én Gyöngyösön vesszük át és szeptember 3.-án Budapestre a központba visszük vissza. Ezután már csak számoltuk a napokat, hogy mikor lesz már 27, de végül csak elérkezett ez a hétfő. Nagy izgalommal indultunk útnak Gyöngyösre, útközben – kb. 65 kilométer – öt Dusterrel találkoztunk a régi 3-as úton, meg kettővel Gyöngyösön. Láthatóan „viszik, mint a cukrot”. A Logant Zsolti barátunknál hagytuk, kávéztunk, fagyiztunk és vártuk a délután két órát. Végre ez is elérkezett, irány a Shick-R, ott némi papírmunka és… kezemben a kulcs, mehetünk.


Tulajdonképpen ugyanazt az autó kaptuk meg, amelyet páran az érdi minitalálkozón már kipróbálhattak, csak éppen mire hozzám került, már volt benne 7793 kilométer. Röviden, 107 lovas 1,5 dci, hét üléssel, MediaNav rendszerrel, azaz a fullos verzió. Elsőre feltűnt, hogy a vezető oldali ajtó már nem valami patent módon csukódik, illetve a kézifék karja elég magasan fog, visszaengedve pedig igen-igen kotyogós. Ezzel ki is merült a hibalista, mást nem sikerült rajta felfedeznem. Még bent a városban feltűnt, hogy a Loganhoz képest nagyon könnyen kezelhető a kocsi, nagyon jó a kormányszervó és a váltó. Gyöngyösről kijövet egyből a Szurdokpart felé irányítottam az autót, gondoltam megnézem az emelkedőn milyen tempóval ballag fel. Aki ismeri a környéket, az tudja, hogy egy igen húzós emelkedővel kellett megbirkózni. Nem csalódtam, úgy ment felfelé, mint egy rakéta. Egyedül csak a turbólyukkal barátkoztam meg nehezen (ez egyébként az egész hétre igaz volt), viszont amikor elkapta a fordulatot, akkor már nagyon szépen húzott.


Ludasig a régi 3-ason ballagtunk, ott viszont felmentem az autópályára, legalább ki lehetett próbálni a pályás utazótempót is. Szépen, minden különösebb szélzaj nélkül, mondhatni csendben vitte a 130-140-et. Közben barátkoztam a MediaNav rendszerrel is. A navigáció – bár nem szeretem – pontosnak mondható. A hangrendszer is egész szépen szól, a tempó növekedésével magától felhangosít, majd lassabb menetnél vissza is halkít. Tetszett a telefonkezelése is, hasznos dolognak tartom.Hazaérve kavarogtunk egy kicsit a városban, majd jött a telefon, hogy megjöttek a német vendégek, pontosabban még a pályán vannak, de hamarosan érkeznek. Kimentem tehát eléjük és a szállásig felvezettem őket. Amikor megérkeztünk, még ők is alaposan körbenézték az autót, hiszen még ott is újdonságnak számít. Állításuk szerint az ő körzetükben is sok Dacia szalad – Duster és MCV a legtöbb - meg vannak vele elégedve.


Másnap, kedden Szilvásváradra kirándultunk a német barátokkal. Legalább kipróbálásra került, hogy miként viselkedik hét személlyel az autó. Rajtam kívül hat megtermett ember foglalt helyet az autóban és a leghátsó sorban ülők sem panaszkodtak a helykínálatra. Állításuk szerint kényelmesen lehet leghátul is utazni, egyedül a ki- és beszállás okozott némi problémát, hiszen a csapat tagjai mind 60 év körüliek voltak. Ilyen terhelés mellett is könnyedén gyorsult a Lodgy és Eger után a kanyargós részeken is nagyon jó úttartást produkált. Nem éreztem benne, hogy instabil lett volna. A visszafelé út is problémamentesen telt el, mindenki nagyon jól érezte magát. Szerdán garázsban állt az autó, hiszen egy Tokaj-Nyíregyháza-Érpatak túrán voltunk és a várható borozás-pálinkázás miatt nem vállaltam a vezetést. Csütörtökön reggel elköszöntünk barátainktól, ők indultak tovább, mi pedig egy újabb tesztet szemeltünk ki az autónak. Pénteken volt ugyanis a már említett templomi esküvőnk és ezután pedig a Táncpajtában egy bulit tartottunk a család és közeli barátaink körében. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, be kellett mindent pakolni. A Lodgyt kétszemélyessé alakítottuk, „kibéleltük”, hogy meg ne sérüljön, majd jött a városi el-vissza furikázás. Vittünk szinte mindent, több zsugor üdítő, ásványvíz, több láda sör, tányérok, főzőedények, hangcucc, üstház, gázzsámoly és még sorolhatnám, mennyi mindent – mindez persze nem egyszerre – sikerült elszállítani. A saját kocsimmal kb. háromszor ennyit fordulhattam volna és sok minden be sem fért volna a Loganba.

Pénteken még folytattuk a pakolást, még volt egy futásom Egerbe is, ahonnan szüleimet és a náluk lévő szükséges kellékeket szállítottam le. Az autó ekkor már vissza lett alakítva hétszemélyessé. Délután pedig tanúja volt annak az eseménynek, ami tíz évvel korábban kimaradt az életünkből. A jól sikerült buli után szombat délelőtt újra a pakolásé volt a főszerep, majd délután átruccantam az autóval Bükkábrányba a Bányásznapra konferálni. Ott rengetegen megnézték a Lodgyt, kérdezősködtek, szájat tátottak. Vasárnapra még mindig maradt némi pakolni és szállítanivaló de a délután már a simogatásé volt, megérdemelte, megszolgálta. Alapos takarítás következett, bár nem koszoltuk össze, mégis úgy voltam vele, hogy ennyit bőven megérdemel. Nagy segítség volt! És nagy élmény is!


Hétfőn reggel még együtt vittük el a lányokat az iskolába, hiszen ekkor volt az első tanítási nap, mindent vinni kellett. Aztán Edinával becsüccsentünk és elindultunk „nászútra”, azaz irány Budapest. A pályán a sebességhatárolót (nagyon tetszett ez a dolog benne) ráállítottam 136-ra (ez ugye még belefér a limitbe) és szépen kényelmesen „hazagurítottuk” a Lodgyt. Útközben azért még egy dologra kíváncsi voltam. Ez nem volt más, mint a gödöllői emelkedő, ami nálam mindig egy „mérőeszköz”. Előtte ugyanis 120-as korlátozás van, aminek akkor van vége, amikor az emelkedő kezdődik. Nos, visszalassítottam, majd a feloldó tábla után a gázra léptem. Jött ugyan a turbólyuk, de utána meglódult az autó és igen nagy léptekkel indult felfelé. A héten tapasztaltak alapján úgy gondolom, nagyobb terhelés sem fogott volna rajta sokat. Végül aztán beértünk a Renault Hungáriához, megtaláltuk az illetékest, aki visszavette az autót tőlünk. Fájó szívvel vettünk búcsút a Lodgytól, hiszen egy hét alatt a család kedvence és jó barátja lett. Busszal mentünk vissza Gyöngyösre, ahol nagyon furcsa volt visszaülni a Loganba. Azért ő is megkapta a simogatást, hiszen valószínűleg még sok évig szolgál nálunk.

Összességében nagyon tetszett az autó, igazi családi járgány. Egy újságíró már leírta egy tesztben, hogy célszerszám. Teljesen egyetértek vele. Azért valami negatívumot is írjak (mert ugye egy teszt alkalmával ilyet is kell): a belső tér színvilágához, anyagaihoz nekem nem jött be a MediaNav-ot keretező zongoralakk hatású középkonzol. Sérülékenynek látszik és hamar meglátszik rajta minden, így nem győzi az ember takarítani. Hiányoltam a vizhőfokmérőt, és nekem jobban bejön, ha az első ablakemelő egy rövid gombnyomásra le-, illetve felmegy. A műszerfal tetején lévő tároló nem sok minden befogadására alkalmas, ugyancsak nem sok minden fér a kesztyűtartóba sem. Bár jó voltak az ülések, de nekem hiányzott a deréktámasz, hiába a gerincem már nem a régi, a Loganban pedig nagyon hozzászoktam. Sokakkal ellentétben nekem nem hiányzott a tempomat, bár nem is mentem sokat hosszú távon. Néhány szót a fogyasztásról: Az együtt megtett közel 550 kilométerből kb. 160 városi forgalomban ment el, a fedcomp szerinti átlagfogyasztás 6,8 literre jött ki. Mindez teljesen normál körülmények között, kivételesen nem autóztam nagypapásan, csak akkor, amikor az aprónép is velünk volt, illetve a szállítmányozáskor.

Végezetül annyit, hogy szívesen elfogadnék egy ilyen autót, bár amennyit és amilyen körülmények között autózom, lehet, hogy több kárt tennék egy ilyen dízelmotorban, mint amennyi haszon lenne belőle.
Hozzászólás
Írta kekek - 2012 szeptember 11 kedd - 08:42:29
Válasz erre Egy hét a Lodgyval


Hozzászólás: 378
Tamás gratulálok, elsősorban a pénteki ünnephez, de természetesen a Lodgy nyereményhez is. Mondhatom, eseménydús napokat töltött veletek az autó.
Csupán egy dolgot hiányolok: mégpedig azt a bizonyos fotót, jó lenne látni itt is.

És még egy: további hasonló konferálást kívánok a focimeccseken, mert ha így folytatjátok jövőre már az első osztályban mondhatod a magadét (aki nem tudja, eddig százszázalékos a csapat).
Bár azt is olvastam, hogy ismét balhé volt a meccsen.
Írta Indy - 2012 szeptember 11 kedd - 08:56:00
Válasz erre Egy hét a Lodgyval


Hozzászólás: 2397
Az a bizonyos fotó mindjárt felkerül!
Írta Waquarnew - 2012 szeptember 11 kedd - 09:44:49
Válasz erre Egy hét a Lodgyval

Regisztrált: 2008 szeptember 16 kedd - 20:55:46
Hozzászólás: 68
Köszönöm Indynek a feltöltést! Köszönöm a gratulációt is . A fociról csak annyit, hogy több, mint 5 éve konferálok, de még soha nem volt balhé. Úgy látszik, most, hogy jól megy a csapatnak, egyesek próbálnak "alánk tenni". Egyébként azt az első osztályt még nem kiabálnám el...
Írta Krogergo - 2012 szeptember 11 kedd - 10:27:36
Válasz erre Egy hét a Lodgyval

Regisztrált: 2006 augusztus 01 kedd - 18:40:26
Hozzászólás: 607
Szép volt a beszámoló, köszönjük! Gratulálok mindenhez! Az asszonyhoz, gyerekekhez, meg az autóhoz is.
REKLÁM BETILTVA Aki szeretne továbbra is megtalál MUNKAIDŐBEN itt a klubbon PÜ-ben (adatlapomon Privát üzenet) vagy Messenger-en: Krogergo Medianav Loganos, minden esetben kérek telefonszámot is, írásban nem tudok válaszolni mert tele a PÜ kimenő postaláda. Mindenkit hívni fogok amint időm engedi.
Írta hobby2 - 2012 szeptember 11 kedd - 13:35:33
Válasz erre Egy hét a Lodgyval


Hozzászólás: 141
Tamás, gratulálunk a családi eseményhez és a nyeremény héthez is, köszönjük a beszámolót, mindenki megint kaphatott egy kis ízelítőt a legújabb Dacia családtagról!
Írta Sanyi - 2012 szeptember 11 kedd - 18:57:12
Válasz erre Egy hét a Lodgyval

Regisztrált: 2005 december 04 vasárnap - 19:46:48
Hozzászólás: 247
Gratulálok!
Mind nagyon szépek vagytok a képeken!
Edinán az a matyómintás menyasszonyi egyszerűen csodás!
Na jó Te is letagadhatsz.....ööööö pár évet!  8.0
A patkánynak a denevér az angyal!
Írta Waquarnew - 2012 szeptember 11 kedd - 22:17:42
Válasz erre Válasz: Egy hét a Lodgyval

Regisztrált: 2008 szeptember 16 kedd - 20:55:46
Hozzászólás: 68
Köszönjük Sanyikám! A ruhát Edina tervezte és a hímzést is saját maga készítette, viszont a többit - és a lányok ruháját is - varrónő készítette.
És köszönöm a "bókot" is
Írta zulu2001 - 2012 szeptember 12 szerda - 12:50:37
Válasz erre Egy hét a Lodgyval

Regisztrált: 2008 május 09 péntek - 01:17:59
Hozzászólás: 41
Gratulálok!

Egy kérdés: a lodgy-ba van tető polc mint az MCV-be? Ths  10.0
Zulu

Írta Waquarnew - 2012 szeptember 12 szerda - 14:10:47
Válasz erre Válasz: Egy hét a Lodgyval

Regisztrált: 2008 szeptember 16 kedd - 20:55:46
Hozzászólás: 68
Sajnos nincs benne.
Írta danielhun - 2012 szeptember 12 szerda - 19:42:16
Válasz erre Egy hét a Lodgyval

Regisztrált: 2009 január 27 kedd - 22:29:26
Hozzászólás: 89
Gratulalok a beszamolohoz reszletes es ennyivel is tobbet tudok a Lodgy-rol...
Koszonom
Írta Basic - 2012 szeptember 13 csütörtök - 10:11:32
Válasz erre Egy hét a Lodgyval

Regisztrált: 2007 augusztus 31 péntek - 12:15:57
Hozzászólás: 503
Klikk!

Ez a teszt a legjobb érv a Lodgy mellett. Manapság a jóval márkásabb autók sem nyújtanak már annyival többet, mint amennyivel drágábbak.


[ módosítva 2012 szeptember 13 csütörtök - 10:12:07 ]
Írta petru - 2012 szeptember 13 csütörtök - 17:05:54
Válasz erre Egy hét a Lodgyval

Regisztrált: 2005 szeptember 06 kedd - 14:11:09
Hozzászólás: 356
Ult valaki a hátso uleseken hosszabb uton? Errol soha senki nem ir, viszont kisezerszer lattam mar kemeny uleseket, ahol egy oras ut mar kikesziti az ember hatso fertalyat
Írta Waquarnew - 2012 szeptember 13 csütörtök - 20:59:43
Válasz erre Válasz: Egy hét a Lodgyval

Regisztrált: 2008 szeptember 16 kedd - 20:55:46
Hozzászólás: 68
Nos, kérdés, hogy mi az a hosszabb út? Mezőkövesd-Szilvásvárad el-vissza kb. 90 kilométer, megszakítással ugyan, de ugyanazok a német vendégek ültek leghátul. A véleményük szerint kényelmes. Személy szerint én még nem tapasztaltam azt a hátsó fertályt, de mondjuk Európát nem biztos, hogy átutaznám azon a helyen. Viszont állítólag sokkal kényelmesebb, mint pl. a Zafira hátsó két sámlija...
Írta petru - 2012 szeptember 14 péntek - 06:48:24
Válasz erre Egy hét a Lodgyval

Regisztrált: 2005 szeptember 06 kedd - 14:11:09
Hozzászólás: 356
Ez valasz, es pozitiv. Azert okvetetlenkedek itt ezzel, mert aranylag nemreg ultem egy nem igenytelen es nem olcso autoban, hatul, es masfel ora mulva mar nem ereztem a hatso fertalyamat. Hely, stb, rendben volt de az ules kemenysege botranyos. El nem tudom kepzelni hogy mi van az ilyen autok gyartojanak a fejeben. Persze ezt egy rovid probavezetesen nem is lehet eszrevenni, plusz legtobbszor senki se ul ilyenkor hatul.
Írta jony79 - 2014 május 29 csütörtök - 13:21:31
Válasz erre Egy hét a Lodgyval

Regisztrált: 2013 július 04 csütörtök - 08:37:30
Hozzászólás: 5
Most én is elfogadnék egy lodgyt! A hátso sor is le lenne tesztelve 200km-t megyünk. Tótkomlós orosháza debrecen. És vissza. Mivel nincs így kêt logannal megyünk.  10.0
Gupcsi József

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Minden védjegy © a tulajdonosaiké, minden más tartalom © a Daciaklub.hu közösségé! Dacia Klub Magyarország ©2005-2019 E-mail: -Email- Klikk!